A fiúk is szeretnek kötni

A Waldorf-iskolákban már első osztálytól kézimunkáznak a gyerekek. Vajon miért? Hogyan segíti a kötés a gyermekek írás-olvasási készségének fejlődését? Ez is kiderül a kötés jótékony hatásairól készült alábbi rövid összefoglalóban.

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre fejt ki jótékony hatást a kötés – az agy sejti szintjétől egészen az interperszonális fejlődésig. A kötés során végzett mozdulatok növelik a neurális kapcsolatok számát a kéregtestben, ami segíti a dominancia kialakulását, ez pedig abszolút szükséges az olvasási készséghez és nagyjából minden máshoz is. Kimondottan előnyös ez a fiúk esetében, mert az újszülött fiúk agyában még kevesebb a féltekék közötti kapcsolat. A kötés támogatja a balról jobbra és a középvonal mentén haladó szemmel követést, továbbá a mintafelismerést. Ezenkívül fejleszti a kézügyességet, a finommotorikus mozgásokat, ami nemcsak az íráshoz, hanem a beszédhez is fontos.
A kötési minták olvasásának és írásának képessége állítólag nagyon hasonlít a számítógépes kódolvasáshoz és -íráshoz. A minta nélküli kötés pedig fejleszti a képzelőerőt és a kritikus gondolkodást, mivel ennek során az ember saját elképzelései alapján hoz létre egy tárgyat. A kötés fejleszti a szem-kéz koordinációt, ami elengedhetetlen az íráshoz. A kötést jellemző folyékony mozdulatsor elengedhetetlen a kézírással folytatott hatékony kommunikációhoz.
A kötést kísérő versek segítik a fonológiai tudatosság készségét, növelik a szókincset, támogatják a folyékony olvasást és a szövegértést, valamint a helyesírást.
A csoportos kötés fejleszti a beszéd és az értő hallgatás készségét, ami az írás-olvasási készség összes aspektusát támogatja, hiszen a nyelvi és kommunikációs készségek fejlettsége határozottan kihat az írott nyelvi készségekre is.
A kötés olyan tevékenység, amely szinkronizálja a szívritmust, a légzési rendszert és a vérnyomást, így nagyon fontos az egészség szempontjából is.
Sok mindent lehetne még felsorolni, de ez itt csupán egy rövid összefoglaló arról, hogy miért jó a kötés a gyermekeknek (is).
A kötés tehát messze nem csupán alkotó tevékenység, hanem kortalanul szórakoztató és egészségtudatos időtöltés. Soha nem késő elkezdeni…

Zoë Ambler – University of the Sunshine Coast, Ausztrália