A Waldorf-pedagógia alapjai

Az első három életkori szakasz

A Waldorf-pedagógia egyik kiindulópontja, hogy hétéves szakaszok figyelhetők meg a fejlődő ember életében. Minden hétéves periódus kezdetén születik valami minőségileg új az emberben, ami új szakaszt hoz az életébe. Az első három hétéves periódusban jól látható és megfigyelhető testi-lelki változások sora kíséri a fordulópontokat jelentő éveket. A későbbi életkori szakaszokban is alapvetően fontos, lényegi változások zajlanak le az emberben, ám ezek már kevésbé látszanak, kevésbé feltűnőek, mert mély lelki változások.


Az első hétéves periódus

A Waldorf-pedagógia úgy tekint a gyermekre és általában az emberi szervezetre, mint ami test-lélek-szellem hármas egységeként alakul és formálódik. A születéstől a hetedik életév betöltéséig az akarat és a cselekvés erői fejleszthetők hatékonyan. Az óvodáskorra leginkább az utánzási késztetés jellemző, az óvodáskorú gyermek kiszolgáltatott utánzó, nem tud nem utánozni, és ezt a késztetést többszörösen is kihasználja a Waldorf-óvoda. Az óvodai csoportok életkorilag vegyes összetételének is a gyermekben élő utánzási vágy kielégítése a legfőbb oka. Az óvodapedagógus is folyamatosan épít erre, mivel a gyermekek nemcsak a látható cselekedeteket, hanem az őket állandóan, folyamatosan körülvevő emberek érzületeit és gondolkodásmódját is utánozzák. Az óvodás egész jövendő életét meghatározza az az erkölcsi minőség, amit ily módon környezetéből magáévá tesz. Ennek a ténynek egyik konzekvenciája, hogy a Waldorf-pedagógusok (óvodapedagógusok és tanítók egyaránt) a gyermekek jelenlétében csak azt teszik és gondolják, ami a gyermekek számára utánzásra méltó lehet. Természetesen – mivel a Waldorf-pedagógusok hús-vér emberi lények – a fentiek eszmék és törekvések hivatásuk gyakorlása közben. A Waldorf-óvoda alaphangulata, amelyet a nevelő személyisége is folyamatosan tükröz, az, hogy „A világ jó!”. Ez egy áhítatot feltételező alaphangulat, de az áhítat nem feltétlenül jelent vallásosságot, istenhitet. Olyan világot teremt az óvoda a gyermek számára, amelyben jól érezheti magát, minden érzékszervével megtapasztalhatja a világban lévő jót. Ennek érdekében kellemes illatok, puha, lágy kelmék, kerekded formák, természetes anyagok veszik őket körül.

A második hétéves periódus

Ebben a szakaszban az érzelmek erői fejleszthetők. Steiner szerint az embernél a világ megismerése együtt jár az érzelemvilág fejlesztésével és kiművelésével. A Waldorf-iskola első nyolc osztályának alaphangulata azt tükrözi és közvetíti a gyermekek számára, hogy „A világ szép!”. Az érzelmek fejlesztéséhez és a világ törvényszerűségeinek, igazságának megértéséhez a tanár sok képet ad a gyermekeknek, amelyek elsősorban élénk, belső képzeleti képek. Ebben az életkorban is érvényesül az utánzás, de ekkor már kiválaszt magának valakit a gyermek, egy olyan személyt, akihez szeretne hasonlóvá válni, aki tetszik neki, és őt utánozza. Ezt a gyermekben lévő utánzási késztetettséget kihasználja a Waldor-pedagógus a tantárgyak oktatása során. Minden tantárgy oktatásánál fontos szerepet kap a ritmus, a ritmikus mozgásgyakorlás, a saját testtel átélt cselekvések mindig megelőzik egy elvont fogalom kialakítását. Az oktatási folyamatban alapvető a gyermekek életkori és egyéni sajátosságainak figyelembevétele. Mind az olvasás-írás, mind a számolás készségének megszerzéséhez biztosítja a megfelelő időt a Waldorf-pedagógia, ezek lassan, kimérten alakuló folyamatok, amelyek megszerzésében szintén nagyok lehetnek a gyermekek közötti egyéni eltérések.

A tantárgyi tartalmak elsajátításához nélkülözhetetlen képességek fejlesztése a művészeti tevékenységek végzésén keresztül valósul meg. Ilyen művészeti tevékenységek az írást megalapozó formarajz és festés, az értő olvasás alapjait megteremtő sok-sok mese és mítosz hallgatása, eljátszása, megelevenítése. Mindez a gyakorlati tapasztalatok szerint a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia hatásos prevenciójának bizonyul. A kisiskolás gyermek élettani, pszichológiai aspektusból közelítve egyaránt elsősorban cselekvő lény. A Waldorf-iskolások ennek megfelelően saját cselekvésükben, végtagjaik, egész testük mozgásával élik át például a betűk elemi formáit, kijárják és nagy alakban rajzolják le azt. A számtan, számolás gyökerei is a mozgásban és a ritmusban élnek, a gyerekek masíroznak, dobbantanak, tapsolnak, koppantanak, az első iskolai év számtantanítása elsősorban ilyen nagy mozgásokra épült cselekvéseket jelent a térben, amely cselekvések egyre erőteljesebben rögzülnek a gyermek gondolkodásában. Még a felső tagozaton is konkrét formában ismerkednek a gyermekek a jelenségek világával, tapasztalati, élményszinten foglalkoznak például a fizikai, kémiai kísérletekkel. A tanítónak folyamatos önnevelő, önépítő, önismereti munkával a nevelés művészévé kell formálnia önmagát azért, hogy belső tartással és odaadással legyen képes elvégezni feladatát, a világ szépségének megmutatását.

A harmadik hétéves periódus

Ebben az időszakban új, az eddigiektől eltérő erők működnek a gyermekben és ifjúban, amire az oktatás építhet. A középiskola alaphangulata, hogy „A világ igaz!”. Ekkor tanáraikhoz is másként kapcsolódnak a gyermekek. Eddig csodálták, követendő példaképnek tekintették osztálytanítójukat, mostantól mint szakembert, a szakmájához értő, kompetens embert látnak és csodálnak benne, amennyiben a nevelő erre megadja a lehetőséget. Ekkor szakmai hibát véletlenül sem véthet a tanár, mert a gyerekek és ifjak azonnal észreveszik, és szóvá  teszik, mivel kritikusan az igazságot keresve szemlélik a világot. Bizonyos értelemben ők is szakemberré válnak, mivel mindennek az okát keresik, kutatják, a miértek és hogyanok kötik le figyelmüket. A gyermekek és ifjak gondolkodásában, világhoz való hozzáállásában bekövetkező változások miatt ekkor a szaktárgyak oktatásának módja alapvetően megváltozik. Amit eddig játékosan, mesékkel, mondókákkal, tevékenységekkel átéltek, megtapasztaltak, azt a tudásanyagot ebben a korban már verbálisan, komolyan is megtanulják. Mindehhez a tanterv rugalmas kereteket nyújt. Teljesen felébredt gondolkodási és ítéletalkotói erejük táplálékot, tudásanyagot követel, olyan tevékenységi lehetőségeket, konkrét feladatokat, amelyeket értelemmel, logikával lehet megoldani. A fiatal emberek mindennapi, szoros közelségben élnek gyakorlati környezetükkel és a modern technika eszközeivel, ezzel párhuzamosan gazdag és mozgalmas lelki életet élnek, nyitottá válnak az emberiség és egymás problémái iránt. Sokoldalúan, minél több szemszögből meg kell mutatni és körbe kell járni a problémákat, mert minden egyoldalúság tévutakra vezet. Ebben az időszakban a Waldorf-pedagógia megpróbál felkészíteni egy tudatos, átgondolt, intenzív életre, amelyben benne van a mindig változni tudás képessége. A tanár a gyermekek és ifjak mélyebb akarati életével kerül intenzív kapcsolatba ekkor. Mivel kizárólagosan intellektuális módon nem lehet még a szakismereteket sem eljuttatni a gyermekekhez, ezért egy újfajta erkölcsi kapcsolat alakul ki köztük és a tanár között, ahol a szabadság a fő szempont. A tanár nem erőltet, nem szuggerál semmit, saját nézeteit, gondolatait nem erőlteti rájuk, a gyermekeknek és ifjaknak pedig joguk van arra, hogy mindent kételkedve fogadjanak, ugyanakkor képesek rugalmasan és toleránsan befogadni az így átadott tudást.

Összefoglalás

A Waldorf-pedagógia a nevelés és oktatás tartalmának kidolgozásában messzemenően és kizárólagosan a fejlődő, bontakozó gyermek testi-lelki-szellemi igényeiből indul ki, ehhez rugalmas keretet, irányelveket ad a tanterv. A hagyományos iskolák tanterveiben, azok társadalmi helyzetéből és szándékaiból következően, központi szerepet kap a tananyag előíró, leíró, elvont, hangsúlyozottabban intellektuális-logikai oldala. Ezzel szemben a Waldorf-pedagógia tanterve rugalmasságán felül gyakorlatias, életközeli, széles tevékenységi és tapasztalati kínálattal rendelkezik; a tanterv csak részben határozza meg a tanítandó anyagot, inkább kerettantervként funkcionál.
A Waldorf-pedagógia, hasonlóan a mai modern, a középkor végétől már megjelenő tanulásfelfogáshoz, nem csak ismereteket közvetítő, a gyermekeket csupán befogadói szerepben elképzelő pedagógiai rendszer. Fontos számára a gyermek személyisége, befogadóképessége, fejlettsége, egyáltalán a fejlődés és annak szakaszai, ezért pedagógiai eljárásait mindig aktuálisan a gyermekek fejlődése által szabott feltételekhez igazítja. A Waldorf 1919 óta ezzel a módszerrel közelíti a gyermekeket a világhoz és a világ törvényszerűségeinek feltárásához.

A Waldorf-pedagógia már az óvodai csoport, illetve az iskolai osztályok összetételénél figyelembe veszi nem csak a fiúk és lányok megfelelő arányát, hanem a közösségbe járó gyermekek temperamentumtípusát is. Ez mutatja a gyermeki személyiség megfigyelésének jelentőségét, amelyből kiindul ez a pedagógia, valamint a közösségi szempontok figyelembevételének fontosságát, hiszen annak összetételét határozza meg az egyes individuumok megfigyelése. A Waldorf-pedagógia befogad olyan gyermekeket is az osztályokba, akik valamiben mások, az átlagosan fejlődő gyermekektől eltérnek, de nem gyógypedagógiai intézmény, ezért határozottan figyel arra, hogy a speciális nevelési igényekkel rendelkező gyermekek aránya megfelelő maradjon egy-egy közösségen belül. Ezzel a gyakorlatban valósítja meg az elfogadást és az integrációt.

A Waldorf-pedagógia tulajdonképpen a régi értékek újjáélesztése. Szellemi háttere az antropozófia („emberi bölcsesség”, keresztény alapokon álló szellemi tudomány). 

A Waldorf iskolát a szív, a kéz és a fej iskolájának is nevezik, mivel a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődését  harmonikus egységben kezeli.

·        a szív iskolája, mert a művészeteknek, mint az érzelmek megformált kifejezésének nagy szerepet tulajdonít,

·        a kéz iskolája is, mert a kézügyesség fejlesztésén keresztül neveli és erősíti a gyerek akaratát,

·    a fej iskolázása a hagyományos értelemben vett tanagyag elsajátítását jelenti, de ezen túlmenően a pontos megfigyelés, a gondolkodás és az önálló következtetés képességének fejlesztését is.

A nevelést művészetnek tekinti, a tanulási folyamatot pedig a szabadság eszközének, amellyel elvezethetjük a gyermeket önmagához, hogy felnőttként képessé váljon saját útjának felismerésére és követésére.

A Waldorf pedagógia alapvető célja:

·        az intellektuális tudás életkori sajátosságokhoz igazodó átadása,

·        képességfejlesztés,

·        személyiségfejlesztés,

·        szocializáció,

·        értékközvetítés.

A Waldorf-iskola

  • Lépést tart a gyermekkor és a kamaszkor legfontosabb fejlődési fázisaival,
  • Az oktatás-nevelés harmonizáló hatást fejt ki, amely kihat az egész szervezetre, a test ritmusaira és működésére is.
  • Ösztönöz a fejlődéshez elengedhetetlen tapasztalatok megszerzésére, a gyermeket a mindenkori érettségének megfelelő kihívások elé állítja.  Ezért

– az alsóbb évfolyamokban a mozgásnak, utánzáson keresztül történő tanulásnak

– az első nyolc évfolyamban a tapasztalásnak, az érzelmeknek, a képi gondolkodásnak,

– a felső négy évfolyamban az elvont gondolkodásnak, a törvényszerűség felismerésének kiemelt szerep jut.

A tanár személyes példamutatásával, tekintélyével jelent nevelő erőt a gyermekek számára.

Az osztálytanító nyolc éven keresztül irányítja gyerekeit, így lehetősége nyílik az alapos megismerésre, ami a munka alapvető feltétele.

Az osztálytanító az alsó (1-4. osztály) és a közép (5-8. osztály) tagozaton minden olyan tantárgyat tanít, amely a főoktatás részét képezi.

Lehetőség szerint szaktárgyakat is tanít: kézimunkát, művészeti jellegű tárgyakat, esetleg idegen nyelvet.

Azáltal, hogy mindent tanít, a világ egységét is szimbolizálja, mintát nyújt a gyerekek számára.

Munkájában azonban nem a tananyagnak, hanem a gyermeki személyiségnek kell a középpontban állnia. Ezért fontos, hogy jól ismerje a gyermekek temperamentumát, és képes legyen a tananyagot saját tapasztalatain átszűrve a gyermeki igényekhez igazítani.

A gyerekek 7-14 évesen elsajátítják az alapvető tanulási készségeket, kialakul, fejlődik intellektusuk, a közvetlen tapasztalatokra támaszkodnak.

Ebben az időszakban a tanítás a gyermek érzéseire támaszkodik. Nagyon fontos, hogy  a gyermek azonosulni tudjon azzal, amit tanul. Elsődleges cél a képességek (ki)fejlesztése, nem a lexikális tudás megszerzése. A képzelőerő és a képekben való ábrázolás játssza a legfontosabb szerepet abban, hogy a tanulás személyes, belső tapasztalattá váljék.

Ezenkívül még a művészetek  segítségével gyakorolhatunk hatást a gyermek érzéseire.

„A tantárgyak és a tananyag struktúrája nem egy-egy szaktudomány belső logikájához igazodik, hanem ahhoz, hogy egy-egy életkorban a gyermekek testi-lelki-szellemi fejlődését mikor mi segíti elő.”

Az antropozófiai alapokon álló Waldorf-pedagógia más pedagógiáktól eltérően viszonylag későn, a 12. életév körül tartja megfelelőnek a gyermekek intellektuális képességeinek fejlesztését. 

A Waldorf-iskolákban szándékosan késleltetett az olvasástanítás. Mivel a gondolkodás a konkrét műveletektől a fogalmi műveletek felé fejlődik, az ember a mozgástól és a gesztusoktól halad a festésig, a rajzolásig (képekig), majd az írásig, s csak ezután jut el a fogalmi gondolkodáshoz, az olvasáshoz. (Ezeket a tényeket a modern pszichológia és pedagógia igazolta.)

A Waldorf-iskolákban a fő tárgyak oktatása epochális, ciklikus rendszerben történik. Epochákban, korszakokban folyik a tanítás, ami azt jelenti, hogy három-négy héten keresztül a tanítás első két órájában, az úgynevezett főoktatás keretén belül folyamatosan ugyanazzal a tantárggyal foglalkoznak. Így lehetőség nyílik a tantárgyban való alapos elmélyülésre, az egyéni fejlődési ütem figyelembe vételére.

Az epochák sorrendjének tudatos megválasztásával törekednek az emlékezés-felejtés helyes ritmusának kialakítására.

Az osztálytanító szabadsága és felelőssége, hogy az epochák sorrendjének felállításával valamint az egyes tárgyakon belül a feldolgozandó témakörök megválasztásával a lehető leghatékonyabban segítse az általa kísért gyermekközösséget.

A főoktatás ritmusa, belső rendje és különböző tevékenységi formái elsősorban arra irányulnak, hogy saját maguk fedezzék fel a különböző ismereteket (ne pedig kívülről kapják).

A főoktatás három részre tagolódik. Az első a ritmikus rész, amelyben beszélgetőkörök működnek, majd különböző mozgások, ritmusok, versek, dalok és hangszerek segítségével a gyerekek felkészülnek a tanulásra. Ezek a ritmikus játékok és beszélgetések segítenek az egymásra figyelés képességeinek kialakításában.

A második részben történik a hétköznapi értelemben vett tanulás: ismétlés, gyakorlás, új ismeretanyag, epochafüzetek készítése (erről később még szó esik).

A főoktatást egy életkornak megfelelő mese, vagy történet zárja le (harmadik rész).

A mozgás az iskolai nevelés egészét átszövi: megjelenik a főoktatás és a szakórák ritmikus részében, a testnevelés órákon és a játék során is. (A testnevelés órák törzsanyagát a legtöbb iskolában az úgynevezett Bothmer-gimnasztika adja, amely életkoroknak megfelelő játékokkal, speciális gyakorlatokkal fejleszti a gyerekeket. A játékok során nem egymás legyőzése a cél, hanem sokkal inkább a közösségben való együttműködés, saját erők, tehetségek kipróbálása.) A mozgásban az érzelem nyilvánul meg.

Mivel az osztálytanítói időszakban (7-14 éves kor között), a gyermekek elsősorban érzelmileg közelíthetőek meg, ebben az életkorban kiemelt jelentősége van a művészeteknek. Az éneklés, a hangszeres zene, az euritmia (mozgásművészeti ág: vers, zene, mozgás/tánc), a festés, rajzolás, agyagozás stb. lehetővé teszi a napi alkotómunkát. A művészeti munka során a tanulók megtanulják saját és mások munkájának tiszteletét.

Hangsúlyos az idegennyelv oktatása. A nyelvtanulás kezdetben játékos formában, verseken, mondókákon, énekeken keresztül történik, az írásbeliség kilenc éves kor után jelenik meg.

Az idegen nyelvek nyelvtanával a középtagozaton foglalkoznak a gyerekek. A nyelvórák során más népek kultúrájával, lelkiségével találkozhatnak a tanulók. Cél, hogy örömmel és bátran használják a tanult nyelvet.

A tantervben a kézműves, a művészeti és az intellektuális tárgyak aránya kiegyensúlyozott.

A Waldorf-iskolában nincsenek tankönyvek.

Nagyalakú, sima lapú füzeteket használnak a gyerekek, amelyekbe az osztálytanító vezetésével, maguk készítik el „könyveiket”, ezekből az epochafüzetekből tanulnak.

Az órai témakörökkel kapcsolatosan írnak, rajzolnak.

Ötödik osztálytól kezdődően kapnak olyan feladatokat, amelyek során egy-egy kérdésnek önállóan utána kell járniuk, és az elvégzett munkáról be kell számolniuk a többieknek.

Az epochafüzetek készítése elősegíti a tudás elmélyülését, megmozgatja a gyerekek képzelőerejét, gondolkodását.

A tankönyvek hiánya lehetőséget ad az osztálytanító számára a kreatív és a gyerekekhez alkalmazkodó tanításra, valamint arra, hogy önálló kutatásra és gondolkodásra ösztönözzön.

Az alsó tagozaton kevés házi feladatot kapnak a gyerekek, az első osztályban szinte egyáltalán nem, a további osztályokban növekvő mennyiségben az életkornak megfelelően. Ezeknek a feladatoknak a fő céljuk, hogy a belső motivációra épülve kialakuljanak az otthoni szokások.

Számonkérés a hagyományos értelemben véve nincsen, aki nem készíti el feladatát, annak következő alkalomra be kell pótolnia.

Középtagozaton egyre több önálló feladatot kapnak a gyerekek (például: kutatómunka, kiselőadás, füzetmunka).

A különböző tantárgyakból tudáspróbák, előadások alkalmával mutatják be megszerzett tudásukat. A dolgozatokat, beszámolókat a tanár szövegesen, pontszámokkal, vagy kb. hatodik osztálytól százalékosan értékeli.

Lehetőség van egyéni foglalkozásra és tehetséggondozásra.

A tanárok nem azt tudatosítják a gyermekben, hogy mit nem tud, hanem a sikeresebb képességekre támaszkodnak, így fejlődik pozitív én-képük. Törekednek a gyermekek egymás közötti versenyeztetésének megszüntetésére.

Nincs osztályozás, bukás. A feleltetés helyébe az együttes tevékenységben való részvétel lép.

A gyerekeket saját magukhoz viszonyítva, egyéni fejlődésük alapján ítélik meg.

A Waldorf-bizonyítvány szöveges értékelése az iskolaév alatt elért fejlődést, illetve annak nehézségeit tartalmazza, és ennek megfelelően tanácsokat ad a további munkához.

Év végén a tanulók állami és Waldorf-bizonyítványt kapnak.

Az iskolai végzettséget tanúsító (a közoktatásban használatos) dokumentum igazolja a tanulmányi kötelezettségek teljesítését, valamint értesít arról, hogy a gyermek felsőbb osztályba léphet.

A továbbtanulóknak a 13. évfolyamon van lehetőségük arra, hogy tudásukat a választott szakiránynak és a vizsgakövetelményeknek megfelelően rendszerezzék, illetve kiegészítsék, majd érettségi-felvételi vizsgát tegyenek.

Ez a bejegyzés ide kattintva letölthető.