Beszámoló a november 12-i találkozóról

Megtartottuk első őszi találkozónkat, amelyet azoknak a családoknak szervezünk, akik szeretnék közelebbről is megismerni a Waldorf-pedagógiát.

Az ismerkedés után a Waldorf-pedagógia alapvetéseiről beszélgettünk. Szó esett a biztonságos és szeretetteli óvodai légkör kialakításáról, az ünnepek jelentőségéről, az óvodai napirendről és a szülők aktív részvételéről is. Hosszasan beszélgettünk arról, milyen tárgyi és nevelési környezet segíti elő a leginkább azt, hogy a gyerekekből kreatív, alkotó, kezdeményező felnőtt váljék. Hiszen a Waldorf-pedagógiának ez az egyik kiemelt célja: sokoldalú tudással rendelkező, együttműködésre és felelősségvállalásra képes, az életét aktívan alakító felnőttekké nevelni a gyerekeket. Ennek a gyökereit már az óvódában megtaláljuk, például a fantázia és a képzeleti tevékenység támogatásában. Hagyjuk a gyerekeket szabdon játszani – vallják az óvónők – és olyan játékok vegyük körül őket, amelyek nem korlátozzák a képzelet áramlását! Egy fakorong lehet dombtető, lépcső, dob, bicikli és még sokáig sorolhatnánk – hiszen a kisgyerek fantáziája teszi azzá. A mesehallgatás (nem mesenézés!) során is szárnyal a képzelet. A gyerek, belső képei által, egy egész mesevilágot teremt meg magában. Ha ehhez a készséghez a későbbiekben alkotó erő és kitartás is párosul, igazán értékes és nagy erejű vállalkozásokat, projekteket, együttműködéseket hozhatnak létre.

Egy korábbi találkozónkon egykori Waldorf-diákokkal beszélgettünk, akik elmesélték az életutukat, eddigi tevékenységeiket és terveiket. Náluk pont ezt láttuk! Ez meggyőzőbb volt bármilyen pedagógiai programnál.

A következő találkozónk november 26-án lesz, 9-11 óráig a Művelődési Házban, Pécelen. Csatlakozzatok hozzánk!