Helen Eugster – Az ádventi kert

Az adventi kert teljesen ismeretlen volt Svájcban egészen addig, amíg Gustel Wetzel nővér kb. 1927-ben el nem hozta ezt a szokást a Sonnenhofra Németországból. (Sonnenhof: Ita Wegman, Rudolf Steiner egyik legközelebbi munkatársa által alapított gyógypedagógiai intézet Svájcban – a ford.) Először inkább egy játéknak tűnt, amelyben jelen volt egy mohakert fenyőgallyakkal, egy nagy és több kisebb gyertyával, és Wetzel nővér ezzel foglalta le gyerekeit a nappali vagy a hálószoba padlóján. Dr. Bort – aki akkoriban az orvos volt – belépett, és rájött, mennyire fontos ez a játék, majd meggyőzte kollégáit, hogy csinálják meg ők is az egész ház számára.

Gustel nővér elhagyta a Sonnenhofot a rákövetkező évben, most az Egyesült Államokban él. Sajnos azonban nem sikerült megtudnunk tőle, hogy ez a hagyomány vagy ennek általa ismert alakja honnan eredt.

A kezdeti nehézségek után, amelyek során megpróbáltuk megtalálni az adventi kert megfelelő formáját, az a forma alakult ki, amelyet ma is ismerünk. Fenyőágak egy befelé tartó spirálját helyeztük a padlóra, kristályokkal és virágokkal díszítettük, majd őszi faleveleket hintettünk rá. Középre egy nagyobb gyertyát tettünk, melynek töve köré egy csillagokkal ékes, kék drapériát tekertünk. Kis gyertyákat fúrtunk almába, mellé pedig apró fenyőgallyat szúrtunk kereszt formában. A szertartást pedig Edmund Pracht dalával kísértük: „A csillagok fölött Mária száll”. Majd legendákat meséltünk a Paradicsomról, Máriáról és az elemi lényekről.

Ahogy aztán telt az idő, sok tanár és óvónő érdeklődött az adventi kert felől. A most következő cikk 1944-ben jelent meg egy levélben az „Ita Wegman Fondsblatt”-ban. Manapság ezt a szép hagyományt nem csak otthon, az iskolákban vagy a Keresztény Közösségben tartják meg, de sok svájci óvodában is.

Advent a gyerekekkel

Az évkörben egymás után következő ünnepek igazi átélése minden gyermeknek örömteli élmények forrása. A hiányosságokkal élő gyerekekben – ha elősegítjük, hogy helyes módon kísérjék a Föld életét – gazdagító és gyógyító erők ébrednek ahogyan a nyár teljességében együtt lélegeznek ki a Föld lelkével, majd az őszi elmúlással visszatérnek a tél bensőségességébe. A gyerekek maguktól gyakran nehezen találnak rá a ki- és belégzés közötti helyes egyensúlyra, legyen az az éjszakai távozás és a reggeli visszatérés a testbe, vagy egy túl laza kapcsolódás a testiséghez. Időről-időre gyógyító impulzust jelent az ilyen gyermekeknek, ha lehetőségük van átélni az év körforgását az ünnepeken keresztül, melyeket igaz és szép képekkel ünnepelünk meg. Az első adventi vasárnap különleges nap. Ugyanis éppen az őszi ünnep – amikor a gyerekek megtapasztalják a betakarítást, a természet elmúlásának első jeleit, és legendákat hallanak Szent Mihály győzelméről a sötét sárkány felett -, ill. a békés és mélyen bensőséges Karácsony között áll. Ezen a vasárnapon gyermekeink átélhetik az adventi kert örömét. Sok évvel ezelőtt egy nővér hozta el ezt a szokást a Sonnenhofra Németországból, és kezdte el megtartani a gyerekekkel. Ennek az egyszerű ünnepnek a bölcsessége és szépsége olyan mély benyomást keltett, hogy azóta minden évben megtartjuk itt, és sok más helyen is.

Egy varázskertet alakítunk ki odabent mohából, és kristályokkal és az év utolsó virágaival dízsítjük. Egy kis ösvény vezet be fokozatosan a mohakert közepébe, ahol egy gyertya áll kiemelve. Odakint lassacskán sötétedik, s a szobában csupán egyetlen gyertya fénye világít. Az ösvény elejénél azonban több kicsi gyertya várakozik, almába fúrva. A gyerekek csenben és nagy várakozással lépnek be, s helyet foglalnak a szokatlan, sötét kert körül. Áhítattal meghallgatják a fénnyel telt paradicsomi kert történetét, és azt, hogy hogyan űzték ki onnan az embert a Földre, amely sötét és hideg maradt egészen addig, amíg a Jézus gyermek fényt és melegséget nem hozott. Ekkor – a gyerekek segítségével – világosság költözhet ebbe a sötét kertbe is. Egyikük a másik után sétál végig az úton a középhez, majd meggyújtja saját kicsi gyertyáját. A gyertyácskák együtt végül bevilágítják és melegséggel töltik meg az egész kertet. A szertartást halk lírajáték kíséri, és figyelem, mellyel minden jelenlévő belsőleg követi a gyermekeket, ahogyan gyertyáikkal lépdelnek.

Meglehet, hogy nagyon egyszerű a szertartás, mégis bölcsességgel teli, s a kis ünnep által kezdődik meg a Karácsony előtti hetek igazi bensőségessége. A rácsodálkozás és az áhítat hangulata – amint évről-évre ismétlődik – gyógyítő erőket ébreszt a gyerekek lelkében, és megnyitja szívüket a jó előtt a világban. Amint méltóságteljesen lépdelnek a középpontban világító fény felé, minden gyerekben mélységes emberség és egyenesség jelenik meg; olyan ajándékok, melyeket a szellemi világból kaptak kora gyerekkorukban. Azzal, hogy segítenek fényt hozni a kertbe, kifejezhetik hálájukat, és akaratuk, hogy segítsenek a világban, megerősödik. A gyermek lelke mély elégedettséget él át, és reménnyel telik meg a jövőt illetően.

Johanna Russ

Amikor 1926/27-ben a Sonnenhofra jöttem, először egy kurzus kedvéért, majd, hogy itt dolgozzak, már eleven volt az adventi kert szertartása. Elmondták nekem, hogy Gustel nővér hozta azt Münchenből. Ő volt az, aki először csinált adventi kertet a gyerekcsoportjával, egyszerűen az asztalon. Később azután már az aulában tartották ezt, hogy minden gyerek részt vehessen benne. E kis körből utána széles körben elterjedt a hagyomány. Gustel nővér hozzáment a Weleda egyik munkatársához, majd Amerikába mentek; sajnos nem tudom a férjezett nevét. Arról sem tudtam, hogy az adventi kert szertartását talán Karl Schubert hozta Ausztriából.

Frida Knauer

1925 májusában Lauensteinből jöttem a Sonnenhofra, hogy részt vegyek egy gyógyeuritmia kurzuson. Akkor történt, hogy Dr. Bort arra kért, hogy segítsek a „Holle”-n, ahol már számos gyerekkel foglalkoztak. Gustel nővér is ott volt, és – amennyire emlékszem – ő mesélt egy kis szertartásról, amely Bajorországban volt szokás a földművesek családjában advent idején. Boldogan követtük útmutatásait. Azt hiszem, 1925. első advent vasárnapján történt.

A nappali padlóján egy mohakertet raktunk le, melyet kristályokkal és a természet egyéb gyönyörűségeivel díszítettünk. Középen egy nagy gyertya állt, melyet kisebbek vettek körül; mindegyik egy almába fúrva. Ahogyan a régi adventi hagyomány során, mi is körbeültük a kis kertecskét a „Holle” gyerekekkel, majd meggyújtották a nagy gyertyát, mi pedig adventi dalokat énekeltünk. Azután egymás után minden gyerek megfogott egy-egy almába fúrt gyertyát, majd a középső gyertyáról meggyújtotta azt. Ez a békés és áhítatos adventi hangulat mindannyiunk számára mélységes élményt jelentett. Csodálattal és hálával telten vezetett bennünket a Karácsony felé a kicsiny gyertyák fénye, melyeket teljes szívünkből gyújtottunk meg közösen.

Ahogyan nőtt a gyerekek létszáma, a kertből egy feldíszített mohaspirál alakult ki, a nagy gyertyával a közepén. Az almákat a gyertyákkal az elsötétített paradicsomi kert bejáratához helyezték. A gyerekek egymás után sétáltak be a spirálba. Mindezt lírajáték kísérte és énekszó. Középen meggyújtották gyertyácskáikat, s kifelé jövet letették őket a spirálba, így segítve elő, hogy fény költözzön a paradicsomi kertbe.

Forrás: www.waldorflibrary.org

Fordította: Türkössy Szilárd, a Christophorus Waldorf Iskola tanára