Megtartottuk első szülői estünket!

Tegnap este (2016. június 27.) már az iskolaépületünkben (Bp., XVII. ker. Peregi utca 97.) tarthattuk meg az első szülői estünket. Nagy izgalommal vágtunk neki az első osztályos életünknek: volt ismerkedés, babzsákos csapatépítés, ritmusgyakorlat, mint ízelítő a Waldorf-iskolások életéből, és néhány előretekintő gondolat arról, mennyire gazdag lesz az elsősök élete.

Ezt követően együtt jártuk be az épületet, megtekintettük az udvart, és felmértük a munkálatokat. Beszéltünk az anyagiakról is, és szép eredmény, hogy szülői estünk végére sikerült olyan felajánlásokat tenni, amelyek által rendelkezésünkre áll az összeg, amivel nekikezdhetünk a feladatainknak! Köszönet érte mindenkinek! Jó érzés az is, hogy a környékbeli Waldorf-iskolák telítettsége ellenére a mi gyermekeinknek lesz lehetősége átélni a Waldorf színes és emberi világát.
Ez mind kihívás természetesen, ugyanakkor hihetetlenül lelkesítő is: létrehozni valamit, ami még nincs a világban! El is indult az ötletelgetés, milyen munkával kellene kezdeni, így a hétvégén beindul az iskolaudvar és a növényzet rendezése! Közben az iskolatitkárunk által létrehozott levelezőlistán is megindult a levelezés, a további feladatok, időpontok egyeztetése.
Megállapodtunk abban is, hogy már jövő hét pénteken, július 8-án megtartjuk a második szülői estünket!
Izgalmas kaland kezdődött el, vajon hogyan fogunk erre visszatekinteni 8 év múlva?!
Jelentkezéseket az osztályba és a közösségbe szívesen és nyitottan várunk!
(részletek a Jelentkezés menüpontban).

Türkössy Szilárd
osztálytanító