Vendégünk Dr. Almási Kitti

Nagy sikerrel láttuk vendégül januárban Vekerdy Tamást, és megígértük, hogy követői is akadnak majd. Egészen pontosan most jött el a folytatás ideje, amikor bejelenthetjük májusi vendégünket.

Almási_Kitti

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus május 12-én látogat el hozzánk, illetve a péceli Pekáry kastélyba. Előadásának címe Önismeret, önelfogadás, önbecsülés.

Vagyis, míg januárban Vekerdy Tamás elsősorban a gyermekekről, illetve a szülők és pedagógusok gyermekekhez fűződő viszonyáról beszélt, úgy ezúttal főleg a szülőkről esik majd szó. A szülőkről, akik példát mutatnak gyermekeiknek és akik képtelenek addig „jó szülőkké” válni, amíg magukkal nincsenek „kibékülve”. Amíg nem szeretik, nem ismerik magukat igazán.
Mindezekről, a saját magunkhoz vezető útról részletesen szó esik majd Almási Kitti előadásában, amely május 12-én 18 órakor kezdődik a Pekáry kastélyban (Pécel, Maglódi út 12.).

Jegyek Pécelen, a Régi álom teaházban (Pécel, Rákos utca 1.) vásárolhatók, 2000 forintért.

Gyere el Te is!

Szeretettel várunk.