Híreink

Mi történt velünk legutóbbi találkozónkon, december 5-én

Szeretem azokat a szombatokat, amikor találkozunk. Olyan kikapcsolódást jelentenek nekem ezek az alkalmak, amik a sok munka ellenére töltenek. Ennek a mai alkalomnak pedig különös izgalommal tekintettünk elébe. Lehetőségünk nyílt ugyanis arra, hogy három, Waldorf-iskolát végzett, már leérettségizett diák bemutatkozását meghallgassuk. Már a terembe lépve érezni lehetett a vidám hangulatot, ahogy a terem megtelt még inkább élettel ezektől a fiataloktól. A legszembetűnőbb dolog számomra az volt, hogy mennyire közvetlenek, nyitottak ezek az ifjak. Aztán ahogy beszélgettünk velük arról, hogy milyen volt a Waldorf-iskola, hogyan érettségiztek, és hogy “megérte-e” Waldorf-iskolába járni stb., egyre inkább azt éreztük, hogy igen, mi is ilyen klassz srácokat szeretnénk majd a családi fészekből útjukra bocsátani. Miért? Mert nem a hagyományos keretek között megfásult fiatalok ültek velünk szemben, hanem olyan kedves, energikus, csupaszív emberek, akiket látva elhiszed, hogy van remény egy jobb világra. Ritka manapság a fiatalok körében az a fajta gondolkodás, amivel ez a három fiatalember bírt. Számukra érték volt a család. Mindannyian egyetértettek abban, hogy nem tudnak elég hálásak lenni a szüleiknek azért, amiért lehetővé tették számukra, hogy ezt az utat járhassák. Azt az utat, amin haladva önmagukra találhattak. Az iskola számukra egy meleg, szerető burkot jelentett, ahol azt nézték, hogy mit tudnak és nem azt, hogy mit nem. Ahol megmutatták nekik, hogy mennyi mindenhez értenek ahelyett, hogy elhitették volna velük, hogy értéktelenek. Ahogy mesélték, néha egymás szavába vágva az iskolás élményeiket, akkor döbbentem rá, hogy igen, így is lehet… Eszembe jutottak az én iskolai “élményeim”, vagy leginkább az igazi élmények hiánya. Nekik szinte csak ÉLMÉNYEIK voltak, csupa nagybetűkkel. Elmesélték az 5. osztályos tanévüket. Akkor tanultak az ókori Görögországról, ahonnan az Olimpia ered, így az az évük az Olimpiáról szólt. Testnevelés órákon az ókori görög olimpiák versenyszámait gyakorolták, mert az ország valamennyi Waldorfos ötödikese bizony Olimpián vesz részt. Fantasztikus ötlet szerintem! Kiderült az is, hogy ezek a fiatalok tökéletesen helyt tudnak állni nem csak a felsőoktatásban vagy az általuk választott hivatásukban, hanem az életben is. Sőt, számukra az volt a legszembetűnőbb különbség a felsőoktatásban a hagyományos keretek közül jövő társaikkal szemben, hogy tudtak beszélgetni egy adott témáról, volt véleményük és mertek szólni, ha arra volt szükség. És még hosszan sorolhatnám az ÉLMÉNYEIMET, amiket ezen a szombaton kaptam.

ezekvagyunk_2

Azt hiszem, hogy minden jelenlévő egyetértett abban, hogy bár a mi iskolás éveinket már nem lehet megváltoztatni, de a gyermekeinknek nem kell a mi utunkat járniuk. Mi ebben hiszünk és ezért teszünk nap nap után. Éppen ezért az élménybeszámolók és a sok kérdezz-felelet után elköszöntünk ezektől a kedves fiataloktól és belevetettük magunkat újra a munkába. Kérdés, szavazás, kézfeltartás, tollsercegés…. Igen, most már tényleg egy lépésnyire van a gyermekünk születése, akit úgy hívnak: Alkotó Élet Pedagógiai és Művelődési Egyesület. Technikai okok miatt változtatni kellett az eredetileg kitalált néven, de ez sem okozott fennakadásokat. E-mailek jöttek, e-mailek mentek, ötletelt a csapat. A választásunk végül a fent említett Alkotó Életre esett. Ez volt az összes szóba jövő variáció közül talán a legbeszédesebb, mert arról szól, amit jelent, hogy alkotó, önkifejező embereket nevelünk, készítünk fel az életre.

A munka levezetéseként pedig még arra is kaphatóak voltunk, hogy ismét együtt énekeljünk Adventre hangolódva.

A következő találkozóra a tervek szerint 2015. december 19-én, szombaton, 9-11:30 között kerül sor. A művelődési ház zárva lesz, így a helyszínről később értesülhettek itt. Kövessétek nyomon a fejleményeket továbbra is, vagy még jobb, ha eljöttök!

Farkas-Kovács Anita